Sörrel feltankolva elindultunk vissza az Arénába és közben elhaladtunk az állomás mellett, ahonnan csak azt láttuk, hogy özönlenek az újabb magyar szurkolók. Körülbelül az volt az átlag, hogy jött 10-20 szlovák szurkoló és őket 40-50 magyar követte. Nagyon jó érzés volt látni, hogy ennyien eljöttek szurkolni ennek a nagyszerű csapatnak. A beengedésre várva a hangulat nagyon is baráti volt. Magyarok és Szlovákok együtt fotózkodtak, ment az ének, és a csapatokat éltető nóták. Mindezt beárnyékolta a szám szerint körülbelül 10-20!!!! magyar "szurkoló" akik már kinn a csarnok előtt nekimentek a szlovákoknak, (a meccs végén pedig fütyültek a szlovák himnusz alatt). Remélem ezek az emberek észbe kapnak és/vagy ujragondolják a viselkedésüket. Szerencsére a Szlovák szurkolók is látták, hogy ez csak pár hülye, így a baráti hangulat megmaradt és a meccs alatt is egymás melett megfért a két tábor. Beérve a stadionba már rögtön láttuk a különbséget. A két állóhelyes részt TELJESEN megtöltötték a magyarok, valamint az összes szektorban több százan képviseltették magukat (Ha minden igaz legalább 2000 magyar volt kinn a meccsen). Mi az állóhelyen bekerültünk a "B középbe". A kivetítőn ment a visszaszámlálás, egy rockzenekar is felszólalt, valamint a bemondó is mondott pár szót, de mindez eltörpült a magyar indulók és buzdítások mellett. Amikor lejárt a visszaszámlálás végre bejöttek a magyarok, a hangulat pedig leírhatatlan volt. Egy egész szektort betöltő zászló került elő amit ki is feszítettünk gyorsan :). A buzdító indulók pedig elképesztő hangerővel szóltak, majd elkezdődött a meccs. Kaptunk gyorsan egy gólt, de se a szurkolók, se a csapat lelkesedése nem csökkent. Látszott hogy az elején zavarban voltunk, lehet az ellenfélnél szereplő világsztárok miatt, vagy csak szimplán az A csoportos szereplés miatt, nemtudom, de szerencsére gyorsan leküzdötték a fiuk, így 1-0al zárult az első harmad. A másodikban már jobban odafigyeltünk, aminek hála meg is jött az egyenlítés, amitől szinte felrobbant a Stadion. :) Eddig nem tudtam elképzelni mennyire magáva tudja ragadni az embert a szurkolás, de így van. A szívét, lelkét beleadja mindenki, a fiuk pedig érzik és ettől feltüzelve egyre jobban játszanak. A harmad végén jött két szerencsétlen gól, mindkettő elég potyaszagú volt, de sajnos a gól az gól. A harmadik harmadra úgy jött ki a csapat, hogy mostmár mindegy, nincs mit veszteni, beleadnak mindent, kockáztatnak, hisz csak egy gyors góllal tudták visszahozni a reményt. Erre nem is kellett sokat várni, mivel pár perc múlva már meg is lőttük a szépítő gólt! Már csak egy hiányzott a csodához! A szurkolók és a csapat egyaránt újjult erőre kapott. A Szlovákok nem akarták elhinni, hogy ez megtörténhet velük, látszott hogy nem értik mi történik. Az egész Aréna zengett a magyarok énekétől és egy emberelőnyt kihasználva meg is lett az egyenlítés! Minden szurkoló egy emberként újongott, és buzdította a csapatot! Én személy szerint itt már csak szorítottam a korlátot és újjongtam amikor sikerült kivédekeznünk egy újabb szlovák támadást, hisz csak 5 perc kellett! Ez már meg lehet! De senki nem merte kimondani, senki nem merte elkiabálni! Az adrenalin az egekben szárnyalt! Amikor eljött az utolsó perc a magyar kapu szinte már állandó tűz alatt volt, és 13 másodperccel a vége előtt bekövetkezett, amitől féltünk. Sikerült a korongot a kapunkba préselniük... Ekkor mintha szíven ütöttek volna. Csak áltunk a többiekkel és nem akartuk elhinni. Láttuk, hogy Szuper Levente, és a többiek sem hiszik el. Egyszerüen nem lehet így vége. De mégis. A papírforma érvényesült és az esélyesebb csapat nyert. A csapatok felálltak az eredményhirdetéshez. És ebben a pillanatban valami olyan történt, amit egész életemben nem felejtek el. Felcsendült a magyar himnusz, amit pillanatok alatt az összes magyar skandálni kezdett. Lenn a pályán, az eddig háttal áló magyar csapat, a formalitásokra fittyet hányva felénk fordult, levették a sisakokat, és a több ezer szurkolóval együtt énekelte el a magyar himnuszt. Akárhányszor gondolok vissza erre a pillanatra összeszorul a torkom. Ott és akkor éreztem hogy igen, magyar vagyok és ez jó. Magyarok vagyunk és ott vagyunk. Magyarok vagyunk és megszorítottuk a Szlovákokat. Magyarok vagyunk és a csapat újra csodát tett. Ez az élmény életem végéig el fog kisérni. Mást erről már nem tudok írni, csak hogy szép volt fiúk, remélem a többi meccs is hasonló hangulatban fog eltelni.

Az állomásra visszasétálva fél 11kor felszálltunk a vonatra, 11re visszaértünk a központba és éjfélre már az apartmanba is voltunk. Közel 40 óra ébrenlét után ledőltünk aludni, és mialatt újra és újra lejátszottuk a fejünkben a magyar meccset, elaludtunk. Holnap pihi, vasárnap pedig meglátjuk mire leszünk képessek a Kanadiaik ellen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.